Szakiskola - készségfejlesztő iskola

Intézményegység - vezető: Maczikné Horváth Annamária

 Intézményünkben a 8. évfolyam befejezése után lehetőség van előkészítő 9. osztályba jelentkezni, melynek keretében már a fiatalok megismerkedhetnek a szakmai képzésekkel. Az előkészítő osztály befejezése után, a népi kézműves mesterség - szőnyegszövő, (4 éves) az ételkészítés – konyhai kisegítő (2 éves) kenyérsütés – gyorspékségi munkás, (2 éves) szakokon folytathatják tanulmányaikat, valamint másodszakmára is várjuk a fiatalok jelentkezését. Minden tanuló számára gyakorlóhelyet biztosítunk, jól felszerelt tanműhelyeinkben tankonyhánkon, illetve külső gyakorlati helyeken. A szakma elsajátításához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket jól képzett szakembereink segítenek megszerezni. A képzések szakmunkásvizsgával zárulnak.

Középsúlyos, értelmileg akadályozott fiataljaink a 9-10. évfolyam befejezés után önálló életkezdésre nevelést, illetve szövött tárgy készítést tanulhatnak. A tanulók egyénre szabott gyakorlati feladatokkal gyakorolhatják az intézmény gyakorlati helyein, tanműhelyében a különböző munkák végzését, anyagok, eszközök megismerését.

 

PDF: 

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat or click here to download the PDF file.

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat or click here to download the PDF file.