Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program élménynapja

2025. 03. 28-án került megrendezésre a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program élménynapja. A témahéten szervezett "Okospróbákat" a Gyulai Tankerületi Központ iskoláiban közel 8000 diák teljesítette, köztük iskolánk tanulói is. A meghirdetett rajzpályázatra 30 iskolából érkeztek figyelemfelhívó plakátok. Iskolánkból Hencsey Dávid Attila rajza került kiállításra ezen a napon.

Az élménynap a Gyulai Vigadóban kezdődött, ahol érdekes összefoglalókat, beszámolókat, motivációs előadásokat hallgathattak meg az "Egészségőrzők", illetve zenés, mozgásos produkciókba kapcsolódhattak be.

Délután a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban folytatódott a nap, ahol egy fergeteges mozgásfesztivál várta a fiatalokat.

 

Közös érték az egészség

2025. 03. 27-én a Békés Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály munkatársai érkeztek hozzánk a Közös érték az egészség című interaktív programjukkal. A prevenciós előadások négy állomáson zajlottak, ahol a téma a dohányzás, az energiaitalok, az alkohol, a tudatmódosító szerek káros hatásai, veszélyei voltak.

Az elhangzott információk mind a felnőttek, mind a fiatalok számára nagyon hasznosak, tanulságosak voltak. Köszönjük!

 

Mezei Futóverseny Diákolimpia

Országos siker a Mezei Futóverseny Diákolimpián!

2025. március 27-én Pomáz adott otthont az országos Mezei Futóverseny Diákolimpiának, ahol intézményünket 13 tanuló képviselte. Diákjaink ismét kiváló teljesítményt nyújtottak, bizonyítva kitartásukat és felkészültségüket a hosszú távú futószámokban. Büszkék vagyunk versenyzőinkre, akik fantasztikus eredményeket értek el. Iskolánk összesen 4 arany- és 3 ezüstérmet szerzett. Minden résztvevőnek gratulálunk az elért teljesítményhez!

Dobogós helyezettek:

Szász Petra 4.d, 1. hely

Antóni Márkusz 6.a, 1. hely

Tóth Viktória 8.a, 1. hely

Trescsik Dániel 9.SzG, 1. hely

Kovács Vivien 6.b, 2. hely

Budiczki Márk 9.SzG, 2. hely

Csarnai Csaba, 10.SzG, 2. hely

Kiváló eredménnyel és idővel teljesítettek még:

Jónás Jázmin 2.a

Nagy Armándó 2.a

Rákosi Bertalan 6.a

Sztojka Csilla 7.a

Sulák Gyula 7.a

Balogh Alex 9.e/2

Felkészítő testnevelők: Bartyik János, Demeter Lóránt, Reszelő Zoltán

 

Ki-mit-tud vetélkedő

A mai napon tartottuk meg Intézményünkben az SZMK és a Madzagfalvi EGYMI Lurkóiért Alapítvány kezdeményezésére a Ki-mit-tud vetélkedőt. Első próbálkozásunk úgy érezzük, nagy sikert aratott tanulóink körében, és ez a fontos. Szeretnénk köszönetet mondani a Madzagfalvi EGYMI Lurkóiért Alapítvány és a Szülői munkaközösség tagjainak, akik ötletét közösen vittük sikerre, együtt gondolkodtunk, szerveztünk, cselekedtünk, akik önzetlenül ajánlottak fel tortákat, ajándékokat, édességet.

A tortákat külön köszönjük Csaba Jánosnénak és Deim Károlynénak!

Köszönjük a zsűritagok munkáját: Benkő Ágnes, Kőrösi Kitti és Reszelő Zoltán igencsak nehéz helyzetben voltak a csillagként felragyogó kis tehetségek elbírálásában.

Köszönjük a hirtelen, de csodálatosan elkészített díszletet Dorkának és Dorinának, valamint a kollégáknak a gyermekek felkészítését, és természetesen a gyermekek felkészülését, mosolyát, csillogó szemét.

Nem utolsó sorban köszönjük a zenét, a zenei összeállítást Hidvégi Áronnak.

A gyermekek tehetségét több kategóriában csillanthatták meg. Voltak csoportos tánc, ének fellépések, hangszer, egyéni ének, tánc, bűvészkedés, szövés, kerámia tárgyak, egyéb kategóriában poharas ritmusos-ének, rajz, festészet. Az óvodától a szakiskoláig voltak jelentkezők. Voltak elérzékenyülések, rácsodálkozások és voltak mókás pillanatok.

Jövőre folytatás következik!

 

 

Békés vármegyei Mezei futóverseny

2025.03.25-én rendezték meg Békéscsabán a Békés vármegyei Mezei futóversenyt, ahol intézményünk tanulói nagyon ügyesen szerepeltek és több dobogós helyezést értek el. Iskolánkból 15 diák versenyzett és az alábbi eredmények születtek:

Aranyérmesek:

Nagy Armándó 2.a

Szász Petra 4.d

Rákosi Bertalan 6.a

Tóth Viktória 8.a

Lakatos Linett 9.e/2

Ezüstérmesek:

Jónás Jázmin 2.a

Sulák Gyula 7.a

Bési Natália 9.SzS

Horváth Róza 9.SzS

Bronzérmes:

Rácz Kiara 6.a

További helyezések:

Nyéki István 5.a/1; 4. helyezés

Balogh Alex 9.e/2; 4. helyezés

Kolompár Lajos 4.d; 5. helyezés

Rácz Ádám 6.a; 5. helyezés

Szűcs Zoltán 8.a; 6. helyezés

Gratulálunk diákjainknak az elért eredményekért.

 

A víz világnapja

A VÍZ VILÁGNAPJA 2025 elnevezésű projekt keretében 2025. 03. 20-án megnyitotta kapuit a Dr. Illyés Sándor EGYMI AQUAWORLD Látogatóközpont.

A látogatóközpontban 5 interaktív helyszín várta a vendégeket, ahol érdekességeket tudhattak meg a vízről. Térkép alapján tájékozódtak, mentek feladatról feladatra. A kísérő feladatok úgy lettek összeállítva, hogy a felelős környezeti magatartásra, a takarékosabb vízhasználatra, a víz védelmére , illetve aktuálisan a gleccserek védelmére hívták fel a figyelmet.

Minden állomáson nyomdát lehetett gyűjteni, a legtöbbet gyűjtő osztály jutalomban részesült a zárónapon.

A látogatóközpont laboratóriumában mindennap 11-től csodás kísérleteket láthattak a kedves érdeklődők.

2025. 03. 24-én a zárónapon az osztályok egy fergeteges VÍZ KVÍZ formájában adtak számot a vizes napon szerzett tudásukról.

A fényszínház megtekintése után kihirdetésre került a rajzpályázat, a nyomdavadászat, a VÍZ KVÍZ nyertesei.

+18

Az összes reakció:

4242

1 hozzászólás

1 megosztás

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás

6. SZÍN-TE Kulturális Összejövetel

2025. március 18-án délután került megrendezésre Magyarbánhegyesen a 6. SZÍN-TE Kulturális Összejövetel, ahol Békés vármegye gyógypedagógiai intézményeinek tanulói, valamint a többségi általános iskolák sajátos nevelési igényű tanulói színjáték és csoportos tánc kategóriákban mérhették össze tudásukat, rátermettségüket és felkészültségüket. Ebben a tanévben Békés vármegye 8 iskolájából 11 csoport és egy egyéni versenyző érkezett a felkészítő pedagógusok kíséretében. Iskolánk 2 első helyezéssel tért haza. A Békés EGYMI Színjátszó Klub János vitéz előadásával és az 5.a/1 osztály táncos produkciójával aratott nagy sikert.

Nagyon büszkék vagyunk intézményünk tanulóira és felkészítő pedagógusaira!

 

Magyar Parasport Napja

Intézményünk ebben a tanévben is regisztrált a Magyar Parasport Napja, „lélekmozgató programjára”.

Az általános iskolás és szakiskolás osztályok is rendhagyó szemléletformáló foglalkozásokat tartottak. Kipróbálták a bekötött szemmel történő közlekedést és kommunikációt. Filmeken keresztül betekintést nyertek a fogyatékossággal élő sportolók küzdelmeiről és kitartásukról. A filmek megnézése után együttérző és őszinte véleményeket fogalmaztak meg. A kutyás terápiás szemléletformálás is hatalmas élményt és mély együttérzést váltott ki gyerekekben és felnőttekben is egyaránt.

Ezek mellett a 4.d és 8.a osztály tartott bemutató testnevelés órát Bartyik János és Reszelő Zoltán vezetésével, ahol a résztvevők a mozgás, hallás- és látássérült emberek világát tapasztalhatták meg a különböző sportos feladatok által. Intézményünk diákjai is megtekinthették a foglalkozást, majd ők is bekapcsolódtak és kipróbálták a különböző gyakorlatokat.

Aktív, tanúságos és nagyon megérintő foglalkozásokon vett részt ezen a napon intézményünk valamennyi diákja és nevelője. Már akkor megérte a befektetett munka ezen a napon, ha tanulóink ezentúl pozitívan nézik és fordulnak a fogyatékossággal élő társaik és embertársaink felé. Az első tapasztalataink, hogy mélyen átérezték a para sportolók nehézségeit és pozitív gondolatokat fogalmaztak meg a beszélgetések során.

 

Oldalak